Rendszertervezés, tanácsadás, kivitelezés

Az évek során sokszor tapasztaltuk, hogy a kivitelezés során az ügyfélhívó rendszer tervezésére nem fordítanak kellő figyelmet. Így olyan rendszerek kerülnek megtervezésre, majd megvalósításra, melyek nem tükrözik az ügyfél elvárásait, tehát sok esetben nem is használhatóak. Sokszor a tervezésnél nem veszik figyelembe a rendelkezésre álló anyagi keretet sem, így a rendszerek egyáltalán nem, vagy csak részben és nem megfelelő minőségben készülnek el, áldozatul esve a korlátozott anyagi kereteknek.

Bízzon több mint 25 éves iparági tapasztalatunkban! Bízza ránk rendszerének megtervezését, a kezdetektől a kivitelezésen át a rendszer átadásáig!

Szakembereink az alábbiakban tudnak segítségükre lenni

  • Előzetes konzultáció (a rendszer tervezésének első lépése a végfelhasználóval történő konzultáció, mely során megtörténik a végső célok meghatározása)
  • Előzetes költség és konfiguráció tervezés (a meghatározott célok elérése érdekében a rendelkezésre álló keretnek megfelelően a minimum konfiguráció meghatározása, opcionális tételekkel kiegészítve)
  • Kiviteli terv elkészítése (a kiválasztott konfiguráció alapján gyenge és erősáramú terv elkészítése, ezzel segítve a tervezők és kivitelezők munkáját)
  • Rendszerek szakszerű kivitelezése, projekt menedzsment (az elkészült kiviteli terv alapján a rendszerek szakszerű kivitelezése, vagy a kivitelezési folyamat koordinálása)
  • Az elkészült rendszerek átadása, dokumentálása, oktatása

MULTIMEX Kft. az Ön ügyfélhívó rendszer szállítója!

Lépjen kapcsolatba velünk
Top